Untitled Document

... túllépni a visszatartó erõn, visszatartó gondolatokon, alapjában véve magunkon, egyszóval: az egónkon.

Amikor a kineziológiáról, az annak kapcsán szerzett élményekrõl, eredményekrõl hallottam, jó volt allgatni, meghallgatni, egy-egy esetben látni is a eredményt. Azért a kisördög továbbra is bennem motoszkált, mondván, rám soha semmi nem vonatkozik, meg különben is:

mi is ez a módszer?
lehet, hogy kóklerség? Lehet, hogy nincs semmi alapja?
kell-e hozzá feltétlen hinnem? - és ha én semmiben sem hiszek?
és ha mégis elmennék, hogy kell öltöznöm?
mit fognak ott csinálni velem?
és mi lesz, ha nem fogok tudni beszélni?
mit is mondjak, hisz nekem nincs is semmi gondom, bajom,... csak: ... tudom, belátom, el kéne mennem, de rajtam úgy sem tud senki segíteni, én reménytelen eset vagyok...
és különben is. Kiadjam magam egy idegen elõtt?
és miért pont õ tudná megoldani az én gondjaimat? Biztosan már akkora a gyakorlata, emberismerete, hogy ügyesen lavíroz az általánosságok között és én majd meghatottan azt hiszem, hogy rólam beszél, pedig nem is.
elemnnék szívesen, de soha nincs idõm rá, hisz annyi dolgom van, ami sokkal fontosabb.
és mit fognak szólni hozzá......, és ,........, hisz az én körömben nem szokás "ilyen" emberhez járni, mert: -"oldd meg magad, gyermekem, a gondjaidat" vagy: költhetek én magamra akkor, amikor a gyereknek, a papának nem jut még ......-re sem? vagy: mit fog szólni hozzá az orvosom, ha megtudja, hogy egy ilyen hókuszpókuszos emberhez is elmegyek?
és egyébként is jól érzem magam így, ahogy vagyok. Fogadjanak õk el így, hisz nekem milyen rég jó így.
jó, jó, a gyerekem elviszem, hisz neki szüksége van egy kis gondoskodásra, hisz az iskolában túl csendes / hangos, ne mtanul a képességeinek megfelelõen, nincs önbizalma, gondja van a társaival / tanáraival.
és én is ugyanoda mejek a saját problémáimmal?
és higgyem el, hogy segíthet akár az allergiák elmúlásában?
ÁÁÁÁÁ, ha segít is, én biztos visszaesek majd...
stb, stb...

Ezeket a kérdéseket egy negyvenes éveit élõ hölgy írta le, de az a tapasztalatom, hogy sokunkban megfogalmazódhattak ugyanígy. Ez is egyfajta visszajelzés a kineziológiáról, mint ismeretlen vagy kevésbé ismert lehetõségrõl, ami elõsegítheti jobbá válásunkat az élet bármely területén.

Hogy mi ez a módszer, hol használható és mi az alapja, úgy gondolom, a könyv olvasása után egyértelmûvé válik. Ha mégsem - ki lehet próbálni, meg lehet tapasztalni. Hinni nem feltétlen kell benne. A felszínre kerülõ dolgok saját magunkkal történnek meg, tehát ránk vonatkoznak. Olyan eseményekkel kerülünk kapcsolatba, amiket már átéltünk és úgy viselkedtünk benne, - ahogy.

Hogyan éreztünk iránta akkor - milyen hozzáállást váltott ki belõlünk az érzlem? Ez minket szlgál? Talán ellenünk dolgozik? Észrevehetjük azokat a dolgokat, amikre eddig vakok voltunk. Azért nem láttuk meg, mert megtagadtuk õket, de ugyanúgy bennünk voltak. A tagads és az elkerülés miatt sokszor nem tudjuk észrevenni magunkon belül a megoldást - könnyebben akkor, ha kívülrõl jön velünk szembe. Éppen ezért gyakran másokon érzékeljük azokat a dolgokat, amik ránk ugyanúgy vonatkoznak.

A "One Brain" módszer segítségével szembesül a Hitrendszerbeli énünk - amirõl azt hisszük, hogy azok vagyunk - és az Igazi énünk, akik valóban vagyunk.

Másképp fogalmazva szembe jövünk önmagunkkal és így észrevehetjük a problémáinkat, mert kívülrõl látjuk azokat. Végül is ez az a tükör, amit a kineziológus tart. A megoldás saját magunkban van: mit kell átértékelni, mirõl kell lemondani, milyen áldozatokat kell hozni nekünk, kinek és mennyire fontos az eredmény, megéri-e megváltozni és ez valóban áldozat vagy talán jutalom? - ezeket a kérdéseket mind a paciens dönti el.

Az információk nem verbálisan, hanem egy "tiszta áramkörû" izom segítségével kerülnek felszínre, mint egy tökéletes biofeedback. Ez azért fontos, mert ezeket az izmainkat tudattosan nagyon nehéz vagy lehetetlen irányítani, így jelzéseikbe - válaszaikba a hitrendszerünk kontrollja nem tud beleszólni.

A test beszél. Sohasem hazudik. Mindig igazat mond és mi szembesülünk vele. Ez gyakran nagyon fáj, hiszen ezért kerültük el a találkozást problémánkkal, de így észre tudjuk venni, kénytelenek vagyunk elfogadni - és változtatni is tudunk - persze, csak ha akarunk.

Hogy milyen ruhába kell öltözni? Nincs jelentõsége, hiszen nem a ruhát, hanem a benne lévõ embert teszteljük.

Ha valakinek nincs semmi gondja, baja, irigylésre méltó, de ha ott van a "csak", az már sok mindent elárul. Az érzelmi stressz elfojtása sok energiát fogyaszt, elfáraszt és megváltoztatja a valóságot. Ha az önmagunk kiadásáról morfondírozunk, jó, ha tuudjuk, hogy sokkal nagyobb trauma a fájdalmak elfojtása, mint a kiadása.

Hogy mit fog szólni a környezete? - ez egy dolog. Saját magunknak kell megfelelnünk, nem másnak. Ha úgy érezzük, segítségre van szükségünk, éljünk a lehetõséggel - saját érdekünkben. Ebben semmi szégyellnivaló nincs. A problémáink megoldását úgysem a kineziológus adja.

A probléma mindig azé, aki létrehozta, s éppen ezért megoldani is csak õ tudja. A kineziológus feladata, hogy oldja az intenzív negatív érzelmet, ami elveszi a realitást, eltorzítja a valóságot, elvakít.

Ha visszaáll az egyensúly, új lehetõségeket találunk olyan helyzetekben is, ahol azt hittük, hogy nincs más választás. Ez a választás - természetesen - a paciensé - nem a kineziológusé, hiszen az értékeink nem feltétlen közösek a döntés meghozásakor.

Általánosságokról az oldások során nem is lehet szó, hiszen minden beazonosítva, eseményhez kötve, konkretizálva, letisztázva zajlik.

Idõvel mindenki ugyanannyival rendelkezik - mindenkinek a napja 24 órából áll - és mindenki arra használja fel, ami számára a legfontosabb.

Ha valaki régóta jól érzi magát a saját bõrében, azt nem foglalkoztatja az, hogy megkeressen-e egy kineziológust. Az, hogy a környezetünk hogyan fogad el minket - szintén nem mérvadó akkor, ha mi el tudjuk fogadni saját magunkat. De ha nem?

Ha Önnek a saját problémájának a megoldása válik fontossá, és úgy érzi, egyedül képtelen a megoldásra - vagy úgy gondolja, jól jön egy kívülálló segítsége, akkor idõt szakíthat egy kineziológiai oldás-sorozatra.

Szülõk, gyerekek egyidejû oldása nagy élményt - megdöbbentõ változásokat szokott - jelenteni. A szülõ - nem egy esetben a számára pozitív változást nyújtó oldás-sorozat után hozza el gyermekét, s nem egy esetben történik ez fordítva. Az eredmény ilyenkor - mikor közel egy idõben a család több tagja keresi, s találja meg az utat önmagához - még sokkal látványosabb.

Biztosan maradt még nem egy megválaszolatlan kérdés arról, miben és hogyan tud segíteni a kineziológia "One Brain" módszere. Azoknak, akik még mindig bizonytalannak érzik magukat, javaslom, olvassk el pacienseim visszajelzéseinek egy részét.

Remélem Önöket is megérinti azaz érzés, ami oly sokszor megadatik a kineziológusnak látva paciensei önmagukra találásának folyamatát - eleinte kétségeiket, s végül - örömeiket.

Ezekrõl az élményekõl szól a következõ fejezetben összegyûjtött visszajelzések sora.