A MÓDSZER ALAKLMAZHATÓSÁGA

 

 Az emberek tudatosan és tudattalanul viselkednek.

A tudatos cselevésekkel nincs nagy probléma, hiszen kontroll alatt vannak, és ezáltal lehetőségünk van változtatni rajtuk, ahogy a pillanatnyi helyzet, vagy értékrendünk megkívánja.

A tudattalan viselkedéseknél ez nem így van. Ezek a cselekvési formák úgy alakulnak ki, hogy a múltunkban egyes események intenzív érzelmeket váltanak ki belőlünk. Ezek az intenzív érzelmek ilyenkor egybekapcsolják az eseményt a reakcióval. Így egyfajta reflexviselkedés alakul ki, ami úgy nyilvánul meg, hogy az ugyanolyan, vagy hasonló helyzetekben automatikusan, reflexszerűen, tudattalanul ugyanazzal az attitűddel reagálunk. Ha ezen reakciók eredménye nem jó, akkor ez stresszel minket. Ezeken viszont nem tudunk változtatni, mert nincsenek kontroll alatt.

A kineziológia „One Brain” („Egy agy”) módszereinek segítségével ezeket a dolgokat felszínre lehet hozni, így a tudatos szinten kontroll alá kerülnek, és új választási lehetőségekhez juthatunk. Nem kell továbbra is a múlt beidegződései szerint viselkedni. Az  adott helyzet által kiváltott érzelem beazonosításával és megértésével megszűnik a kapocs, és így szabaddá válhatunk a választás terén. A helyzet megértésével átértékelhetünk dolgokat, így megváltozik a hozzáállásunk, ezáltal másként hatunk a környezetünkre és így más reakciókat váltunk ki.

A belső átértékelések és változások a külső világot is megváltoztatják, így olyan eredményeket érhetünk el, hogy sikerben, boldogságban, stressz-mentes létben élhetjük életünketés ez nem kevés.

A folyamatos stresszes állapot felboríthatja a szervezet kémiai egyensúlyát és így tüneteket hozhat létre, megbetegíthet. A stressz oka mindig az adott helyzet nem megfelelő érzékelése és értelmezése. Ilyenkor, mivel nem értjük az eseményt, nem tudjuk kezelni. Ennek az oka az információk hiánya. Önmagunk és a helyzet megértésével juthatunk azokhoz a plusz információkhoz, amik a megoldáshoz szükségesek. Így kikerülhetünk a mókuskerékből, és új választásokkal olyan eredményeket érhetünk el, amik örömet okoznak.

A belső egyensúly létrejöttével megvalósul a külső egyensúly, ami beindítja az öngyógyító folyamatot és eltüntethetjük a tünetet is. A lelki egyensúly megvalósíthatja a testi egyensúlyt is. A csoda mindig bennünk van, csak meg kell látni.

A kineziológia „One Brain” módszerének eszközei ezt teszik lehetővé.

A következőkben egy pár olyan területet mutatok be, ahol a módszer hatékonyan alkalmazható.

A „Három az egyben” kineziológiai rendszer „Egy agy” módszere a következő területeken működik hatékonyan:

 

Stresszoldás


Az érzelmi stressz megszüntetésére sokféle technikát használok fel. Legtöbbjük egyszerű, néhányuk összetettebb, de mind praktikus és a stressz-helyzetekben könnyen használható önmagunk megsegítésére is.
Ezen technikákat egyaránt használom a jelenben és a múltban fennálló stressz negatív hatásának oldására, mindegyik azonnal és egyszerűen alkalmazható – hatékonynak és értékesnek bizonyul.
Az érzelmi stressz negatív töltésének oldásával szabaddá válunk a jelen döntéseire. A módszereket egyéni oldásokra felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt használom. Csoportos oldásoknál is hatékonyak, egyben a személyiségfejlesztő programok részei is.
A tanulás bármely területét gátolja idegrendszeri blokk, az „Egy agy” módszer segítségével ezek a vakfoltok eredményesen oldhatóak. (Olvasás, írás, megértés, helyesírás, matematika, memória, nyelv, zenetanulás, nyilvános szereplés, vizsgadrukk, stb.)

 

Diszfunkció oldása

A diszfunkció szó olyan mentális blokkra utal, amely valamilyen konkrét területen akadályozza az érzékelést vagy megértést. A „Három az egyben” rendszer a diszfunkció jelentését kiterjeszti minden olyan idegrendszeri vakfoltra, amely gyökerében a félelem, a fájdalom vagy az önmagunkkal szembeni kételkedés áll. Óriási sikereket lehet elérni az önbizalomhiány, a negatív önkép, a személyes és szakmai kudarcok, az allergiás tünetek, a krónikus vagy akut érzelmi, illetve fizikai fájdalmak megszüntetésében.
Nem a testi tünetekkel vagy érzelmi problémákkal dolgozom
. Ehelyett a bármely témához kapcsolódó negatív érzelmi töltést (az illető önmagára vonatkoztatott kételyét) szüntetem meg.
A negatív érzelem vezet a test fizikai egyensúlyának megbomlásához. Amikor a stressz feloldódik, a test ismét képest egyensúlyt kialakítani, s ezáltal önmagát meggyógyítani.

 

Képességfejlesztés

Különleges stressz-oldó technikáink és az „Egy agy” módszer lehetőséget teremtenek arra, hogy bárki – érdeklődésének bármely területén, legyen az személyes vagy szakmai – fejleszthesse képességeit és teljesítményének minőségét. Munkámnak ezen a területén lévő tapasztalataimnak bőséges információit a „Csapdák…” című könyvem szolgáltatja.
A pozitív eredmények valóban figyelemre méltóak és a változások többnyire azonnaliak.
Ha belső reakcióink és külső viselkedésünk összhangban áll ösztönös viselkedésünkkel, akkor testünk, lelkünk és elménk természetes módon, önmagától egységbe rendeződik.
A pozitív változás és fejlődés kulcsa önmagunk elfogadása. Különleges egyéni lényünknek nincsenek korlátai, hacsak mi nem korlátozzuk saját magunkat. Képességünk a változásra, a teremtésre, a gyógyulásra, a növekedésre határtalan.
A módszer hatékonyan alkalmazható még:
ˇ bárkivel
(élettárs, munkatárs, gyerek, stb.)
ˇ bármivel (ideológia, tanulás, sport, rögeszme, saját negatív nézet, stb.)
való kapcsolatok oldására, amik megakadályoznak bennünket önmagunk megvalósításában.
A háttérben félelmek, függőségek, fóbiák húzódnak meg.
Az ügy mindig a múlthoz kötődik, ahol olyan eseményeket éltünk át – nem a valóságnak megfelelően érzékelve és értelmezve azt, – amihez intenzív érzelem kapcsolódott.
Ez az intenzív érzelem vált kapoccsá az esemény és az attitűd között. Ilyenkor kialakul egy reflexviselkedés, aminek az a lényege, hogy ha belekerülünk egy ugyanilyen vagy hasonló helyzetbe, akkor automatikusan ugyanez a reakció váltódik ki. Ha ez a reakció nem jó, mert olyan eredményt hoz létre, ami nem elégíti ki a szükségletünket, akkor ez nem értünk, hanem ellenünk van. Az intenzív érzelem oldásával (megértésével) megszűnik a kapocs, és szabaddá válunk a jelen döntéseiben. Kiszállhatunk a mókuskerékből.
Hangsúlyozottan kijelentem, hogy nem kezelek betegségeket és testi tüneteket és nem vagyok gyógyító. Senkit és semmit nem gyógyítok.
Az egyetlen ember, aki képes a betegségét meggyógyítani, az illető saját maga. Amit teszek, az: az érzelmi stressz oldása bármely adott témával kapcsolatban. Amikor az elme békére talál, a test számára lehetőség nyílik arra, hogy önmagát természetes módon meggyógyítsa.

A stressz oldásával a jelenben az ember képes lesz megteremteni azt a jövőt, amire szíve mélyén vágyik.

 

Depresszióoldás

A depresszió szó elfojtást, elnyomást jelent. A kérdés az, hogy mi fojtogatja a depresszióst, illetve, hogy mi az, amit elfojt. Erre a válasz a következő három dolog lehet:

1.     Az agresszió, amit a világ és önmaga ellen érez

2.     A felelősség. Nem cselekszik, csak vegetál, inkább halott, mint élő. Várja, hogy a probléma magától, vagy mástól oldódjon meg.

3.     A lemondás. Hogy lemondjon a vélt igazáról, ami a problémát okozza.

Nézzük meg a folyamatot:

Az első lépéseknél nem megfelelően érzékeli és értelmezi a valóságot.

Diszfunkcionál. Olyan dolgokat hisz igaznak, ami nem az, legalább is az adott helyzetre nem az, mégis próbálja tovább erőltetni. Ez természetesen nem fog sikerülni neki, amit kudarcként él meg és fájdalom érzését váltja ki belőle.

A vélt igazáról továbbra sem akar lemondani, mert nem érti meg, hogy miért kellene, ezért tovább erőlteti, ami természetesen még több kudarchoz és még nagyobb fájdalomhoz vezet.

Ezek után elkezdi utálni a világot és a benne lévő embereket, hogy nem akarják megérteni őt, holott a helyzet pont az ellenkezőjéről szól, mert ő az, aki nem akarja megérteni a világot.

A továbbiakban még magát is megutálja, mert képtelen a helyzeten változtatni, és ez már a teljes apátiával járó depresszió. Közömbössé válik és elkülönül.

 A nyomott hangulatának egy sor testi kísérő jele is van, úgy, mint fáradtság, alvászavar, étvágytalanság, fejfájás, heves szívdobogás, nőknél menstruációs zavarok és általában a testi funkciók legyengülése.

Az oldásoknál leereszt a szerep. Megszűnik az elfojtás, és meglátja, hogy miket nyomott el magában, mik voltak azok a dolgok, amiket elkerült, lenyomta a tudattalanba és átadta nekik a hatalmat

Innen kezdve nem ő, hanem az elnyomott problémák irányították az eseményeket anélkül, hogy meglátta volna. Azt gondolta, hogy szabad akaratából teszi azt, amit csinál.

Észreveheti, hogy mik voltak azok a dolgok, amiket igaznak hitt, és megértheti, hogy miért nem azok.

Azt is megláthatja, hogy miért nem tudott változtatni rajtuk.

Ezek után átértékelődhetnek dolgok, így megváltozhat a hozzáállása az eseményekhez.

A környezetéből így más reakciókat vált ki, amik kielégítik a szükségleteit, és örömöt okoznak. Az önmagáról alkotott kép is megváltozik, ami meghozza az önbizalmát és tevékennyé, cselekvővé válik, felelősséget vállalva saját döntéseiért.

Az ok megszűnésével visszaáll a lelki egyensúly és beindulhat az öngyógyító folyamat. Eltüntetheti a testi tüneteit.